Sajnos nem először történik meg, sem hőnszeretett Szabadkámon, sem más magyarlakta városban és településen, hogy a mennyei nép néhány alkohol és egyébb kémiai anyag álltal túlfűtött egyede, faji felsőbbredűségét bizonyitani akarva csapatosan támad rá a hétvégi szórakozásból hazatérő magyar fiatalokra.
Eme legutóbbi támadás inditotta bennem is meg az elhatározást, hogy blogot nyissak.
http://www.magyar-szo.co.yu/arhiva/2008/04/21
http://www.dunatv.hu/magyarsag
Dióhéjjban a lényeg: Attilát és barátnőjét azért kezdték szivatni, mert magyarul beszéltek. Szóváltás, köpködés, rugdosás és ezután kés a hasba, nyolc napon túl gyógyuló életveszélyes sérüles... Ez úton is mielöbbi gyúgyulást kivánok.
Az elkövetőket elfogták, 30 napos vizsgálati fogságba helyezték. A vád -meglepő- de, nem enyhe: emberölési kisérlet, melyet 5 évig terjedő szabadságvesztéssel honorálhatnak. Ehhez akár hozzá is lehetne tűzni a nemzetiségi intoleranciát is mely 3 évvel hosszabithatná meg a jogosan megitélt büntetést. Nem véletlenül irok feltételesen, mert valahogy az ilyen esetekben, hogy-hogynem, a számomra nevetségesen kevésnek tűnö 8 évből, melyet egy élő-érző fiatalember életének kioltásának kisérlete miatt róhat ki a biróság, a papa álltal egy jól fizetett ügyvéd könnyü testi sértésre fog enyhiteni, mely, mivel a gyanúsitott bűntetlen előéletü, 1 év felfüggesztettre enyhitenek. Igy mig a szenvedő alany testét ért sebek ápolásával (a lelkiekről már szót sem ejtek) próbál megküzdeni és visszailleszkedni provinciális mindennapjaiba, addig Slobo és Luka röhögve élik tovább céltalan létüket, mákszemnyi inteligenciájukból gondolatot sem forditva arra, hogy mily nagy sebet ejtettek egy magyar fiatalon és az egész vajdasági magyar ifijúságon.
Hogyan is tudná bármely jóérzésű szülő aggodalom nélkül elengedni tizenéves gyermekét szórakozni, ha ilyen ocsmány dolgok történnek?!
A kilencvenes évek óta tartó feszültségek miatt szorult a magyar fiatalság az úgynevezett magyar helyekre és a falusi diszkókba. Keveseknek adatik meg az a kiváltság, hogy bárhová is menjenek jól érzik magukat, nem lappang bennük a félelem. Ez nem paranoia, mert a paranoia valótlan félelmet jelent, mely sosem valósul meg. Mint ezt a legutóbbi eset is bizonyitja, nem valótlan.
Mit tehetünk? Jó kérdés, fejünket földbe dugva próbájuk elfelejteni az ilyen és ehhez hasonló atrocitásokat? Vagy kerüljük a városközpont szórakozóhelyeit, melyekben esetleg konfrontálódhatunk a magyarság jogos ittlétét erőszakos módon tagadókkal? Esetleg, üljünk otthon? Jómagam képtelen vagyok elfogadni bármelyiket.
Fáj a szivem mikor Vasárnaponként a szecessziós Palics fürdőn sétálva a balkán összes szerb tájszólását fülsiketitő hangerővel kell hallgatnom, a boszniait, a szerbiait, a montenegróit és még sorolhatnám, mig elvétve hallhatok csupán néhány csendben elejtett magyar szót. Keserűség tölt el mikor a Vermes villa (Bagolyvár) romjait látom és harag tölt el amikor Vigadót és a sokat szenvedett női fürdőt, a századforduló nemes épületeit olyanok lepik el, kiknek ''testvérei'' kést döfnének tervezőik és épitőik hasába.
